Hivatalos renderképeken a Xiaomi Mi Max 3

Lin Bin, a Xiaomi elnöke hivatalos képeket osztott meg a kínai közösségi médiában a közelgő Xiaomi Mi Max 3-ról, a bemutató előtt két nappal.

NoteWall.hu
  A Lin Bin által megosztott képek azt mutatják, hogy a Xiaomi Mi Max 3 három színben lesz kapható: fekete, arany és kék. Továbbá megerősítésre került az is, hogy a telefon 6,9 hüvelykes kijelzőt kapott, amely Full HD + felbontással és 18:9-es képaránnyal rendelkezik. A hátoldalon egy duál kamerarendszert kapunk, szokásos helyen, a bal felső sarokban, függőleges elrendezésben. Szintén hátul találjuk majd az ujjlenyomat-olvasót is. A készülék megtartja a 3,5 mm-es audio jack csatlakozót. A Xiaomi elnöke szerint ugyan hatalmas kijelzőt kapott a készülék, de kézben tartva egyáltalán nem tűnik olyan nagynak. A korábban kiszivárgott kiskereskedelmi dobozról készült kép már megerősítette, hogy a Snapdragon 636 processzor fogja hajtani a Mi Max 3-at. A kétlencsés kamerarendszert hátul egy 12 és egy 5 MP-es szenzor alkotja, míg az előlapon egyetlen 8MP-es szefikamerát találunk majd. Ami a RAM-ot, illetve a belső tárhelyet illeti, a következő lesz a felhozatal: 3/4 GB RAM, 32/64/128GB ROM. A nagy kijelzőhöz nagy akkumulátor szükséges, amiből egy 5.500 mAh-s kapacitással bíró telepre esett a választás. A Mi Max 3-nak lesz egy erősebb testvére is, amely Mi Max 3 Pro névvel ellátva lesz majd kapható. A Qualcomm legújabb középkategóriás nagyágyúját kaphatja, a Snapdragon 710 processzort, 6 GB RAM és 128 GB belső tárhely társaságában. Forrás: Weibo  

Ez is érdekelhet