Hogyan szerezzünk Bitcoint? - 1. rész

Egy kicsit átfogóbb képet szeretnék adni a Bitcoin-ról és úgy általában a kriptovalutákról, mert szerintem rengetegen vannak ,akik nem tudják, hogy hogyan működik, hogyan lehet ilyen virtuális valutát szerezni és így tovább.

Viszonylag sokat lehet hallani a Bitcoin-ról, főleg most, hogy az értéke az egekbe szökött, ugyanis jelenleg több, mint 10 millió forintot ér egy ilyen kis kripto érme. Azonban ha átfogó képet szeretnénk kapni arról, hogy pontosan mi ez, hogyan működik, hogyan tudunk egyáltalán kriptovalutát szerezni és azt mire tudjuk felhasználni akkor érdemes utánajárni a témának.

A Bitcoin történelmébe most nem mennék bele, így is elég hosszú cikk lesz, úgyhogy nézzük is, hogyan működik a Bitcoin. Egy mondatban összefoglalva a Bitcoin egy nyílt forráskódú digitális fizetőeszköz. Nagyban eltér a FIAT(hagyományos valuta, mint a forint vagy a dollár) pénzektől, ugyanis teljesen decentralizált, nem kapcsolódik hozzá egy központi bank sem, tehát nincs olyan szervezet, amely uralkodhatna felette. Minden része egyedi, hamisíthatatlan, megsemmisíthetetlen, egy elosztott hálózaton fut, melyet több tízezer számítógép tart fent, azaz a bányászok. 

A Bitcoinnal együtt érkezett a Blockchain technológia, ami fenntartja ezt az egész rendszert.  A Blockchain nem más, mint egy nagy főkönyv, ami tárolja az összes tranzakciót, melynek egyedi másolatai a blockchaint felépítő rendszer összes csomópontjában megtalálhatóak. A tranzakciókat bárki nyomon követheti, ellenőrizheti és indíthat is újat.  A tranzakciókat a könnyebb feldolgozhatóság érdekében blokkokba csoportosítják, ezek a blokkok pedig egymással láncba vannak kapcsolva.



A blokkok tartalma és az egyes blokkok közötti kapcsolat kriptografikusan védve van, így a már végrehajtott tranzakciók visszafordíthatatlanok és megsemmisíthetetlenek. Ezzel létrehozható egy olyan főkönyv és hozzá tartozó tranzakciós hálózat, ahol nincs szükség semmilyen központi felügyelőre vagy hatóságra. Így a Blockchain fő előnye, hogy decentralizált, nincs szükség ,,köztes félre", és teljesen transzparens. Bárki megtekintheti a tranzakciókat, valamint nagyfokú biztonságot nyújt a rajta tárolt információk számára.

Tehát azt már tudjuk, hogy egy nyitott, átlátható, de mégis anonim pénz a Bitcoin. Annak az előfeltétele, hogy legyen nekünk is kriptovalutánk, először is kell egy pénztárca, ahol majd tárolni tudjuk a "pénzt". Rengeteg féle tárca érhető el, van számítógépre telepíthető, van okostelefonra applikáció formájában, de tárolhatjuk a felhőben is egy erre szakosodott szolgáltatónál. Emellett vannak fizikai tárcák is, ami lehet egy egyszerű pendrive, memóriakártya vagy egy külön erre a célra kifejlesztett eszköz. Ja és mindemellett lehetőségünk van papíron tárolni a bitcoinunkat. 

Aki még eddig nem foglalkozott ezzel, annak szerintem most marha nagy zavar van a fejében, hogy hogy a francba lehet egy papírfecnin akár több millió forintot tárolni. Én is így voltam vele, míg bele nem ástam  magam a témába, de hamar összeállt a kép. Az igazság az, hogy sosem lesz nálad a bitcoin, se digitálisan, se fizikailag. Mindössze a fent említett nagy főkönyvbe bekerül, hogy egy adott azonosító alatt mekkora összeg van. 

Igazából ugyanúgy működik, mint a bankszámlák, amihez kapsz egy speciális azonosítót, amivel hozzáférsz a rajta tárolt összeghez. Azonban van egy nagy különbség a bankszámlád és a bitcoin tárcád között, míg egy bankszámlánál, ha elfelejtetted a pin kódot vagy a netbankba a belépést, akkor az ügyfélszolgálat helyre tudja állítani az adataidat és hozzáférsz a pénzedhez. Ha kriptovalutánál felejted el a kulcsot, akkor attól elköszönhetsz egy életre. A másik dolog pedig, ami szorosan ide kapcsolódik, hogyha egy sima forint átutalásnál elszúrsz valamit, akkor azt vissza tudod fordítani, kriptonál ez lehetetlen. Ha elindítottál egy tranzakciót, akkor azt már nem lehet visszafordítani. Ezeket szerintem fontos tisztázni mielőtt belemegyünk mélyebben a dolgokba. 

Ez lett volna az első rész, a második részben megnézzük a tárcákat, hogyan lehet létrehozni, mik a lehetőségeink és megnézünk pár példát, a harmadik részben pedig vásárolni is fogunk, viszont nem akartam annyira elnyújtani a cikket, így inkább feldarabolom.




(***) Több, mint 2000 kriptovaluta árfolyam élőben (***)