Újabb okosórát mutat be a Huami

Újabb okosórával készülhet a Huami.

Weboldal készítés kedvező áron!
A Huami már 5 éve áll kapcsolatban a Xiaomi-val, és ez idő alatt több okosórát, illetve okoskarkötőt is piacra dobtak, mint például az Amazfit Pace, az Amazfit Verge, vagy az Amazfit COR. Ennek az együttműködésnek köszönhetően, a Huami vált az egyik legmeghatározóbb gyártóvá a viselhető eszközök piacán. A legfrissebb hírek szerint, termékeik listája most tovább bővülhet, hiszen egy új okosóra érkezését harangozhatták be. Az információt a néhány napja nyilvánosságra hozott teaser képről tudhattuk meg. Ez alapján kiderült, hogy az eszköz a Mi 9 széria első tagjai előtt, február 19-én mutatkozhat majd be. Sajnos a specifikációjával kapcsolatban nem sok részletre derült fény, de annyi biztos, hogy rendelkezni fog GPS támogatással. A poszteren megjelenő piktogramok alapján joggal feltételezhetjük, hogy az óra egy kifejezetten sportközpontú felhasználásra készült modell lehet. Ezt továbbá az is alátámaszthatja, hogy a gyártó utolsó, kifejezetten fitnesz célú megoldása már több, mint egy éve került a piacra. Egyelőre még nem tisztázott, hogy az új eszköz már létező termékcsalád tagjaként, vagy esetleg egy teljesen új név alatt debütálhat majd.

Ez is érdekelhet