Állítólag a következő Xiaomi csúcskészülékben már debütálni is fog az új zoomkamera.

Hirdetés

A Huawei rukkolt elő még az év elején egy olyan okostelefonnal, amelynek hátoldalán a világon elsőként egy periszkópos kamera is helyet kapott. A P30 Pro debütálása után kevesebb, mint egy hónappal az Oppo is előrukkolt a maga megoldásával, amit a Reno 10x Zoom Edition készülékükbe bele is pakoltak.

A Xiaomi lehet a következő gyártó, aki hasonló zoomkamerát készít, amelynek tervezetét már be is nyújtották a kínai Szabadalmi Hivatalnál (SIPO of China) és július 2-án jóvá is hagyta azt a szervezet.

 A szabadalmi leírás egy olyan kamerarendszert vázol fel, miszerint a főszenzorra merőlegesen helyezkedik el legalább egy komplementer periszkóp lencse, amelynek köszönhetően optikai stabilizálással ellátott veszteségmentes nagyítás érhető el. A nagyítást mértékét egyelőre nem árulta el a gyártó, a Huawei és az Oppo megoldása legfeljebb 125 és 135 mm-es fókusztávolságot kínál, így a Xiaomi lencséjének teljesítménye is ebbe a tartományba várható.

A pletykák szerint olyan jól halad a kínai gyártó a periszkópos zoomkamera fejlesztésével, hogy már a Xiaomi Mi MIX 4 hátlapi kamerarendszerében be is mutatkozhat.

Bemutatkozott a Xiaomi Mi CC9 széria

Forrás: GSMArena

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.