A Snap megoldásához hasonló okosszemüveggel készül a kínai tech-óriás.

Hirdetés

A Tencent Kína legnagyobb technológiai vállalata, saját okosszemüvegének kiadására készül, amely eléggé hasonlít a Snap megoldásához. A gyártó Weishi néven futó alkalmazása, rövid videók megosztását teszi lehetővé a felhasználók számára. A szolgáltatás népszerűségét tekintve még jócskán elmarad a piacvezető TikTok mellett, a vállalat ennek érdekében készítette el az új szemüveget, amitől a Weishi nagyobb mértékű elterjedését várják.

A Weishi szemüveg november 11-től lesz hivatalosan elérhető, de a cég elmondása szerint már most megtalálható a hozzá szükséges applikáció az App Store-ban, amellyel Bluetooth segítségével lesz képes kapcsolatot teremteni. A megosztott specifikáció szerint, a szemüveg 8 megapixeles kamerával fog rendelkezni, amivel 720p és 1080p felvételeket készíthetünk majd. A gyártásért a shenzeni Tonot felel.

Korábban a Snap is próbálkozott már egy hasonló megoldással, azonban számukra ez nem igazán jött be és az első generáción közel 40 millió dollárt sikerült bukniuk. Így a Snap kudarcából kiindulva kíváncsian várjuk, hogy a Tencent esetében mekkora sikere lesz a november 11-én bevezetésre kerülő szemüvegeknek.

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.