Megérkezett az új iPod Touch

Az Apple már jó ideje nem nyúlt hozzá az iPod Touch-hoz, de most frissített hardverrel és közel sem kedvező árakkal szerezhetünk be egy 2019-es verziót.

Szerintem sokan már azt sem tudják, hogy mi az az iPod Touch vagy MP3 lejátszó, itt főleg a fiatalokra gondolok, ami érthető is, hiszen mostanság már teljesen indokolatlanok az ilyen eszközök. Az okostelefonokban benne van minden, minek cipeljünk még egy eszközt. Számomra egyébként érthetetlen, hogy minek nyúlt hozzá ehhez a termékcsaládhoz az Apple, de ha már így tettek, akkor nézzük mik a fejlesztések:
  • az iPhone 7-ből már ismert A10 Fusion processzor került a készülékbe
  • FaceTime konferencia hívás
  • AR Kit
  • 32 GB, 128 GB vagy 256 GB-os tárhely
  Ennyi. Nem vitték túlzásba a dolgot, az A10-es processzorral a cupertinói vállalat szerint kétszer gyorsabb lett, mint elődje és könnyedén megbirkózik az összetettebb grafikával rendelkező játékokkal is. Maradt a Home gomb és a 4 hüvelykes, 1136×640 pixeles kijelző is. Sajnos Touch és Face ID sem került bele, illetve a kameráknál sem történt változás. A készülék tárhelykapacitás szerint három változatban érhető el, van 32, 128 és 256 GB-os.  Hat szín közül választhatunk: rózsaszín, ezüst, asztroszürke, arany, kék, Product RED. Az árazás szerintem egy kicsit vicces lett, szinte alig történt valami változás, de azért elkérik érte egy közép-felső kategóriás okostelefon árát.
  • 32GB-os verzió: 84.990 Ft
  • 128GB-os verzió: 124.990 Ft
  • 256Gb-os verzió: 164.990 Ft
Az új iPod Touch-ot ezen a linken tudjátok megvásásrolni.   https://bytech.hu/11-uj-iphone-modell-bukkant-fel-az-eec-adatbazisaban/