A múlt héten a HMD bemutatta a Nokia 7.1 készülékét, valamint ígéretet kaptunk arra vonatkozóan is, hogy a a Nokia 6.1 és 6.1 Plus készülékek még ebben a hónapban meg fogják kapni az Android Pie frissítést.

Hirdetés

Most egy jó hírrel szolgálhatunk a Nokia 6.1 Plus tulajdonosok számára, ugyanis megérkezett a Nokia 6.1 Plus Android 9 béta verziója. A béta kezdetét Juho Sarvikas, a HMD Global vezető termék felelőse jelentette be.

A frissítés többek között elhozza számunkra az új gesztus alapú navigációt, az adaptív akkumulátor és adaptív fényerő funkciókat, valamint az októberi biztonsági javításokat is tartalmazza. Amennyiben a béta program használata mellett döntenénk, akkor a Nokia beta labs oldalán van erre lehetőség.

 

A Nokia 6.1 Plus néhány hónappal ezelőtt került bemutatásra, elsőként Kínában, Nokia X6 néven. A készülék egy 5,8 hüvelykes, 2280 x 1080 felbontású kijelzővel, Snapdragon 636 processzorral, 4 GB RAM-mal és 64 GB belső tárhellyel vásárolható meg.

A telefon hátlapján egy 16+5 megapixeles dupla kameramodul, előlapján pedig egy 16 megapixeles szelfikamera található, ami már egy notch-ban kapott helyet. A Nokia 6.1 Plus hátlapon található ujjlenyomat-olvasóval, USB Type-C porttal és 3,5 mm-es jack csatlakozóval is rendelkezik. Az akkumulátor kapacitása 3.060 mAh és támogatja a Quick Charge 3.0 gyorstöltést is.

Így, hogy a 6.1 Plus már meg is kapta a bétát, nyugodtan kijelenthetjük, hogy biztosan nem kell már sokat várnunk a Nokia 6.1 esetében sem a megjelenésre.

Ti kipróbáljátok az új Android verzió bétáját?

 

Nokia fan vagy? Vagy csak kérdésed lenne a Nokia készülékekkel kapcsolatban? Akkor csatlakozz a magyar Nokia közösség Facebook csoporthoz. Ha érdekel, kattints a képre.

 

Londonban bemutatkozott a Nokia 7.1

 

 

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.