Úgy látszik, hogy az idei évben igazán megkezdődik a gaming telefonok korszaka, ezért a Razer számára is fontos, hogy tartani tudja a lépést a konkurenciával.

Hirdetés

A tavalyi évben a Razer is belépett az okostelefonok piacára, méghozzá egy gaming készülékkel, amely kategóriájában első volt a piacon. Idén már a Xiaomi leányvállalata, a Black Shark is bemutatta saját telefonját. Most már arról is tudhatunk, hogy a ZTE leányvállalata a Nubia is bejelentette saját készülékét Red Magic Gaming márkanévvel és valószínűleg más gyártók is, mint például az ASUS, meg fogják probálni elérni a gamereket is a készülékeikkel.

Razer Phone

A tavalyi év végén bemutatott Razert telefon 120 Hz-es kijelzővel érkezett. A megjelenési dátuma miatt a gyártónak már nem volt lehetősége ahhoz, hogy az Android Oreo operációs rendszerrel adja ki készülékét. Azonban most bejelentették, hogy az Android 8.1 már elérhető az eszközökön.

A vállalat már márciusban bemutatta az Android Oreo fejelsztői verzióját. A hivatalos stabil kiadás pedig már el is érhető a Razer Phone tulajdonosai számára és a fejlesztői verzióhoz hasonlóan a februári biztonsági frissítéseket tartalmazza.

 

Bemutatkozott a Xiaomi Black Shark gaming mobil

 

Sejtelmes képen a Nubia Red Devil

 

 

 

 

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.