Közeledik a „posztdigitális” korszak - Accenture Technology Vision 2019

Az Accenture Technology Vision 2019 éves jelentése szerint a vállalatok hamarosan átlépnek a „posztdigitális” korszakba, ahol egy cég sikere attól is függhet, mennyire tudja alkalmazni az ügyfeleinek, munkavállalóinak és üzleti partnereinek a személyre szabott valóságot és élményt nyújtó új technológiákat.

NoteWall.hu
A vállalatok működését a következő három évben jelentősen átalakító technológiai trendekről szóló „The Post-Digital Era is Upon Us — Are You Ready for What’s Next?” című jelentés szerint a cégek fordulóponthoz érkeztek. A digitális technológiáknak köszönhetően már átfogó ismeretekkel rendelkeznek ügyfeleikről, ezért több lehetőségük van a fogyasztók elérésére, valamint új partnerekkel való kapcsolat építésére. A posztdigitális korban a digitális technológia már nem csak előny, hanem alapkövetelmény. A felmérés során megkérdezett több mint 6 600 üzleti és IT-vezető közel négyötöde (79%) úgy gondolja, hogy a digitális technológiák – azon belül a közösségi média, a mobiltechnológia, az analitika és a felhő – a bevezetés szakaszán túllépve, mára szerves részét képezik cége alaptechnológiáinak. „A posztdigitális világ persze nem azt jelenti, hogy a digitális technológiákra már nincs szükség” – nyilatkozta Paul Daugherty, az Accenture technológiai és innovációs igazgatója. „Épp ellenkezőleg. Csupán a megválaszolandó kérdés változott meg: most, amikor már szinte minden vállalat rendelkezik a kellő digitális kompetenciával, mi fogja az ÖN cégét kiemelni a tömegből? A digitális technológia önmagában már nem elég. Technology Vision jelentésünk bemutatja, milyen módon kell a szervezeteknek az ütőképes új technológiákat felhasználniuk üzleti modelljeik megújítására és arra, hogy képesek legyenek ügyfeleiknek személyre szabott élményeket nyújtani. Emellett a vezetőknek azt is fel kell ismerniük, hogy az olyan emberi értékek, mint a bizalom és a felelősség, nem csupán kedves szavak, hanem kritikus sikertényezők is.” A Technology Vision jelentés öt olyan új technológiai trendet azonosít, amelyek segíthetik a vállalatok sikerességét a gyorsan változó mindennapokban. A kép teljes méretben történő megtekintéséhez KATTINTS IDE! A jelentés szerint a posztdigitális korban az innovációhoz az is hozzátartozik, hogy a vállalatok képesek legyenek kitalálni, hogyan alakíthatják az embereket körülvevő világot, és a megfelelő időben miként kínálhatják nekik termékeiket és szolgáltatásaikat. A gazdaság szereplői most teszik meg az első lépéseket abban az új világban, amely a pillanatnyi igények szerint alakul: a termékek, a szolgáltatások, sőt akár még az emberek környezete is egyre inkább testreszabottá válik, és a vállalatok az élet és munka minden területén arra törekednek, hogy az egyén igényeit maximálisan kielégítsék és átformálják az általa megélt valóságot. Az testreszabást új szintre emelő vállalatok egyike Japán legnagyobb e-kereskedelmi vállalkozása, a Zozotown. A cég alkalmazása pontosan meghatározza a vásárló méreteit, és ennek alapján szintetikus spandex anyagból készíti el a testhez simuló Zozosuitot, amely 10 napon belül meg is érkezik a vevőhöz. Azonban a technológia segítségével nem csak a divatiparban valósítható meg a korábban elképzelhetetlen mértékű testreszabás. A Sam’s Club amerikai kiskereskedelmi cég olyan alkalmazást fejlesztett ki, amely a gépi tanulás és a vevő korábbi vásárlásaira vonatkozó adatok segítségével automatikusan elkészíti az aktuális bevásárlólistát. A vállalat hamarosan navigációs funkcióval is kiegészíti az alkalmazást, amely megmutatja, hogyan lehet a legoptimálisabban eljutni a bolton belül a listán szereplő termékekhez. A jelentés arra is utal, hogy a digitális átalakulás szakaszában lévő vállalatok azt vizsgálják és kutatják, milyen megoldásokkal szerezhetnének versenyelőnyt, legyen szó innovatív szolgáltatásokról, nagyobb hatékonyságról vagy akár pontosabb testreszabásról. A posztdigitális vállalatok már ezeket az irányokat ötvözve magát a piaci működést megváltoztatva utasítják maguk mögé a versenytársaikat. Egy piac helyett több olyan kisebb testreszabott piac jöhet létre, amely igény szerint, az adott pillanat elvárásaihoz igazodva működik. Jó példa erre a kínai JD.com e-kiskereskedelmi portál “Toplife” platformja. A külső cégek saját áruházak létrehozásával, a JD robotikai megoldásai és drónos házhozszállítása által a JD- ellátási láncán keresztül értékesítik termékeiket. Egy a Walmart-tal partneri kapcsolatban álló sencseni fizikai áruház több mint 8000 terméket kínál majd vásárlóinak a JD-platformján keresztül személyes átvétellel vagy az üzletből 30 percen belüli kiszállítással. A soha nem látott testre szabási lehetőséget és sebességet kínáló JD úgy nyújt segítséget más vállalatoknak, hogy közben saját maga számára hoz létre új piacot. Forrás: Accenture