Júliusban debütál az Asus Zenfone 7 és a ROG Phone III

Végre a 2020-as Asus zászlósok is hallattak magukról.

Weboldal készítés kedvező áron!

A tajvani gyártó tavaly május közepén mutatta be a 180 fokban kiforduló kamerával rendelkező Zenfone 6-ot, míg a Rog Phone II gamer mobiljukról július végén rántották le a leplet. Előbbi tehát több, mint egy, míg utóbbi közel egy éve mutatkozott be, így az Asus fanok már biztosan tűkön ülve várják a készülékek új generációit. Nekik van egy jó hírünk, ugyanis a Commercial Times (tajvani médium) értesülései szerint, az Asus a második negyedév vége felé két új csúcskészülékkel jelentkezik majd, ennél valamivel konkrétabban, júliusi megjelenésről beszélnek a Zenfone 7, illetve a ROGPhone III kapcsán.



A harmadik generációs gamer mobil pár nappal ezelőtt már megkapta a Wi-Fi tanúsítványát, illetve a Geekbenchnél is járt egy tesztkörön, ami megerősítette, hogy a Snapdragon 865 rendszerchip fog gondoskodni a készülék működtetéséről. Mindezek azt erősítik, hogy már tényleg célegyenesben van a fejlesztés a tajvaniak háza táján. Az Asus korábban elkotyogta, hogy a ROG Phone III kiadása után 30-50 %-os növekedést várnak a ROG Phone széria eladásaiban, így kíváncsian várjuk, hogyan próbálnak majd odacsapni a legfőbb konkurens Black Shark 3/3 Pro és Nubia Red Magic 5G csúcskészülékeknek.


Forrás: CT


Van valamilyen Asus kütyüd, vagy csak kedveled magát a márkát? Akkor csatlakozz Facebookon a frissen indított Asus Magyar Közösség csoportunkba!