Így fest a Pixel 4 és a Pixel 4 XL

A keresőóriás október 15-én mutatja majd be a Pixel 3 és a Pixel 3X mobilok utódjait, addig is itt egy kis ízelítő, hogy fognak majd kinézni, plusz megnézzük, mit tudunk eddig a készülékek specifikációjáról.

ByTech YouTube csatorna

A Google új zászlóshajói az előző generációhoz képest merőben más irányt vesznek a dizájn tekintetében. Az előlapról eltűnik kijelzőbe nyúló notch, míg a hátlapon egy teljesen más kialakítású, négyzetes kameraszigetet kerül a mobilokra, ami már két kamerával lesz felszerelve. Továbbá az ujjlenyomat-olvasót pedig felváltja a kijelző feletti keretben helyet kapó 3D-s arcazonosításra képes rendszer.

Ahogy már megszokhattok az előző generációknál, a kisebb és a többek között nagyobb kijelzővel szerelt, XL jelzéssel ellátott modell kinézete megegyezik majd. Na de térjünk a lényegre és nézzük a renderképeket, amiket Evan Blass osztott meg a Twitteren.


Pixel 4:



Pixel 4 XL:



Az alábbi táblázatban összefoglaltuk, hogy mit tudhatunk eddig a Pixel 4 duó specifikációjáról.


A készülékek legnagyobb érdekessége a már említett előlapi kamerarendszer, amelyben számos olyan szenzor megtalálható lesz , amelyek a 3D-s arcazonosításért fognak felelni, így az új Pixel mobilokat hasonlóan kifinomult biometrikus azonosítással vértezik fel, mint az iPhone-ok esetében a Face ID. De ez még nem minden, ugyanis ez a rendszer egy Soli radar chippel is kiegészül, ami pedig érintés nélküli gesztusvezerlést tesz majd lehetővé bizonyos alkalmazásokban. Ezt a radartechnológiát Motion Sense névre keresztelte a Google.


A keresőóriás közzétett egy olyan listát, amelyben olyan appok sorakoznak fel, amelyek támogatni fogják a Motion Sense-t:

  • Amazon Music
  • Deezer
  • Google Play Zene
  • iHeartRadio
  • Pandora
  • Spotify
  • Spotify Stations
  • YouTube Music
  • YouTube


UPDATE: A 9to5Google megszerzett egy valamivel részletesebb specifikációt.