Az 1920×1080 pixel felbontású eszközöket Full High Definition-nak nevezzük. Ez valamivel több mint két megapixeles kijelzőfelbontásnak felel meg 16:9-es képarány mellett.
A Full HD a HDTV legmagasabb felbontása, amely a szabványos TV-t (SDTV) 720×576-os felbontással váltja fel. A HD ready szintén a HDTV kifejezés alá tartozik. Olyan televíziók jelölésére szolgál, amelyek felbontása nagyobb mint 720p, de még nem tudják megjeleníteni a Full HD felbontást.
A jobb megkülönböztetés érdekében a Full HD-t néha True HD-nek is nevezik. Végül az utódai pedig a 4K televíziók, amelyek négyszer annyi képpontot tartalmaznak, és ezért még élesebb és részletesebb képeket tudnak mutatni.
Gyakran olvashatunk olyan kifejezéseket, mint az 1080p. A p jelentése progresszív, és a teljes képernyős folyamatot jelöli, ami kevesebb villogást eredményez a sorok között.
A Full HD jelenleg a leggyakoribb szabvány
Végső soron a Full HD televíziók csak annyira jók, amennyire jelet vesznek és reprodukálnak. Manapság azonban a legtöbb tévéállomás és streaming szolgáltatás Full HD-ben sugároz, így a készülékek általában teljes mértékben ki tudják használni a felbontásukat.
Az optimális felbontás a képernyő méretétől és távolságától függ
Az, hogy a nézők hasznot húznak-e a Full HD formátumból a lakásukban vagy sem, elsősorban két tényezőtől függ: a televízió méretétől és a kanapé és a TV közötti távolságtól.
Minél nagyobb a televízió képernyőjének átlója, annál nagyobbak a pixelek azonos felbontás mellett. A 40 colos képernyő ezért kisebb pixelekkel rendelkezik, mint a 60 colos készülékek.
Előbbinél tehát kis üléstávolság mellett is éles a kép, míg a nagyobb televíziókon már láthatóak az egyes pixelek. Az, hogy valóban látható-e a különbség a HD ready, a Full HD és a 4K UHD között, mindenekelőtt az egyéni beállítástól függ.
