A Honor Magic 2 még az EMUI 9.0 felhasználói felülettel került bemutatásra, azonban az akkori nyilatkozatból kiderült, hogy hamarosan egy új felületet fog kapni, ami most meg is érkezett.

Hirdetés

2018-ban több új koncepcióval szolgáló telefon is érkezett a piacra, mint a Vivo Nex, az Oppo Find X vagy a Xiaomi Mi Mix 3. Természetesen a Huawei/Honor, mint a világ egyik vezető okostelefon gyártója sem maradhatott ki ebből, így néhány hete bemutatta a Honor Magic 2 készüléket, amely a gyártó első, rejtett előlapi kamerákkal rendelkező készüléke.

A Magic 2 összesen hat kamerával rendelkezik, amelyek közül három az előlap csúsztatásával érhető el. Természetesen emellett olyan újdonságokkal is felszerelték, mint a kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasó és a gyártó saját digitális asszisztense, a YoYo. A telefon bejelentésekor még az EMUI 9.0 felhasználói felülettel mutatták meg, azonban előirányozták egy új felület érkezését, amely egy mostani frissítéssel meg is érkezett Magic UI 2.0 néven.

A frissítés meglehetősen kicsi, mindössze 214 MB méretű, azonban az új felhasználói felületen kívül a novemberi biztonsági frissítéseket is elhozza és a középpontba az AI feladatokat helyezi. A Magic UI 2.0 természetesen kinézet szempontjából is változásokat hoz, ugyanis új színsémát, ikonokat és betűtípusokat is tartalmaz.

A frissítés szakaszos kiosztása már meg is kezdődött.

Ekkor jön a Honor 10 Lite (+képek)

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.