Ekkor debütálhat az iPhone 12 sorozat

Egy technológiai elemző elég részletes ütemtervet tett közzé.

Weboldal készítés kedvező áron!

Hónapok óta mennek a találgatások az új iPhone generációval kapcsolatban, olvashattunk már mindenfélét a lehetséges specifikációról, a megjelenésének dátumáról, valamint jó pár renderképet is láthattunk már, amelyekkel a várható dizájnt próbálják megjósolni.

Jon Prosser a tegnapi tweetjében arról vélekedik, hogy mikor mutatják majd be az új almás eszközöket és mikortól lesznek elérhetőek azok. Jon korábban pontosan előre jelezte az új iPhone SE érkezését, így talán adhatunk valamit a posztjában taglaltakra.


Forrás: Jon Prosser / Twitter


Az elemző szerint az új iPad 10.2 és a Watch Series 6 a szeptember 7-én kezdődő héten fog bemutatkozni. Önálló eseményt nem kap az előbb említett két eszköz, hanem sajtóközlemény formájában ismerhetjük majd meg azokat. Az iPhone 12 szériát leleplező esemény az október 12-i héten kerül megrendezésre és az iPhone 12 előrendelését akkor el is indítják, a rákövetkező héten pedig elrajtol a konkrét értékesítése. A Pro modellek viszont csak novemberben lesznek elérhetőek majd.