Bemutatkozott az Amazfit Bip S és az Amazfit T-Rex

A Huami bemutatta legújabb okosóráit a CES 2020 kiállításon.

Weboldal készítés kedvező áron!

Amazfit Bip S

2017. decembere óta nyúzom az első generációs Amazfit Bip okosórámat. Vagyis, egészen pontosan már a másodikat használom, mert a legelsőt kereken egy évvel a megvásárlását követően a megszokás miatt véletlen egy szaunázás alkalmával magamon hagytam, és hát szegénynek ez annyira nem tetszett, úgyhogy felmondta a szolgálatot. Na de elég a személyeskedésből, térjünk át a legújabb modellre, ugyanis a Huami a CES 2020-on leleplezte a legújabb generációt, ami az Amazfit Bip S nevet kapta.



Az Amazfit Bip S megőrzi az eredeti Bip 1,28 hüvelykes TFT transzreflexes színes kijelzőjét, 176 x 176 felbontással és 64 RGB színtartománnyal. Az új modell már jóval több sport módot támogat, mint az elődje. Egészen pontosan 10 mód közül választhatunk, mint a bel- és kültéri futás/séta, kerékpározás, ellipszis tréner, jóga, úszás (uszodában és kint egyaránt), ha pedig a felsoroltakon kívül más mozgásformát monitoroznánk, akkor pedig van egy általános edzés funkció is. Az óra belsejében egy Sony GPS chip nyugszik, amely egyrészt jobb pozicionálást tesz lehetővé, másrészt kevesebb energiát is fogyaszt.

A BioTracker PPG érzékelőnek köszönhetően a pulzusmérés nagyot fejlődött, maga a szenzor érzékelési területe a háromszorosára nőtt, a LED-nek is 7x nagyobb lett a fényereje, ezáltal a pontosság 98%-ra javult a Huami állítása szerint.  A burkolat alatt maradt a 190 mAh-s akkumulátor, amely továbbra is bődületes üzemidőt produkál egyetlen feltöltéssel, normál használatban 40 napig, folyamatos GPS használat esetén 22 óráig bírja, készenlét esetén pedig három hónapig sem kell a töltőért nyúlni. A telep teljes feltöltése egyébként továbbra sem túl gyors, 2,5 órát vesz igénybe. Az adatkapcsolatról Bluetooth 5.0/LE gondoskodik. A Bip S kapott még  3-tengelyes geomágneses és 3-tengelyes gyorsulás érzékelőt. Az 5ATM-es vízállóság is adott.

Az Amazfit Bip S 70 dolláros (~21.000 forint) árcédulával a következő hónapban kerül a boltok polcaira.


Amazfit T-Rex

A Huami másik újdonsága megfelel a MIL-STD-810G katonai szabványnak, akár a 70 ℃ hőnek is ellenáll, a hideget pedig  -40 ℃-ig bírja, és természetesen vízálló is (5ATM). Az Amazfit T-Rex 1,3 hüvelykes AMOLED kijelzőt kapott, amit 360 x 360 pixeles felbontással bír és Corning Gorilla Glass 3 üveg védi.  A szenzorok tekintetében BioTracker PPG pulzusmérővel, 3-tengelyes gyorsulásmérővel, geomágneses érzékelővel és környezeti fényérzékelővel látták el.



Az adatkapcsolatról Bluetooth 5.0 LE, míg a tápellátásról egy 390 mAh kapacitású akkumulátor gondoskodik. A T-Rex "csak óra" üzemmódban akár 66 napig is bírja, átlagos használat mellett 20 napig, míg folyamatos GPS kapcsolat esetén pedig 20 óráig bírja szusszal.

Az Amazfit T-Rex öt színben lesz kapható: fekete, hamu, terepszínű, zöld,  khaki. Amerikában már ebben a hónapban megvásárolható lesz 139,9 dollár (~42.000 ft) ellenében, Kínában 799 jüanért (~34.500) már kapható.


Forrás: Huami

További képek