Végre bemutatkozott a nagy sikert arató Xiaomi Mi Band 2 utódja, a Mi Band 3.

Hirdetés

A Mi Band 3 egy 0,78 hüvelykes OLED kapacitív érintőképernyővel rendelkezik. A Xiaomi szerint, az új kijelző célja, hogy jobb felhasználói élményt nyújtson az üzenetek megtekintésénél és a hívások fogadásánál.

Lei Jun korábban már elmondta, hogy a Mi Band 3 hevederét teljesen újratervezték, ugyanis az elődnél rengeteg panasz érkezett rá.

A készülék számos új funkciót kapott. A Mi Band 3-on lehetőségünk van megtekinteni az üzeneteket, hívást tudunk fogadni, megtekinthetjük az időjárás-előrejelzést, valamint a beállított ébresztőórákat ki-be tudjuk kapcsolgatni. További funkciók közé tartozik a pulzusmérő, a napi megtett lépések számlálása és emlékeztető, ha egy ideje nem mozogtunk már.

A Mi Band 3 víz- és porállósággal rendelkezik, és teljesen vízhatlan, akár 50 méterig is, így még akár úszás során sem kell levennünk a karkötőt. A kínai cég bejelentett egy NFC-vel ellátott változatot is.

A Mi Band 3 egy továbbfejlesztett 100 mAh-s akkumulátort kapott, amelynek köszönhetően 20 napig bírja egyetlen töltéssel.

A karkötők, várhatóan napokon belül, először Kínában lesznek elérhetőek, elég jutányos áron. A Xiaomi Mi Band 3 ára 169 jüan (~7.200 FT), míg az NFC-vel ellátott verzió ára is csak 199 jüan (8.500 FT). Mi ennél valamivel drágábban tudjuk majd beszerezni. Három színben lesz kapható: fekete, piros és kék.

 

Hivatalosan is bemutatták a Xiaomi Mi 8 szériát

 

 

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.