Közel két hónapja van nálam a Xiaomi Redmi S2 és mivel az enyém, nem szerettem volna rohanni a teszttel, és két óra használat utáni első felindulásból véleményt kialakítani. Két hónap alatt bőven volt időm a gyengeségeit és erősségeit is megtapasztalni, és bátran mondhatom, hogy előbbiből elég kevés van, természetesen árkategóriájához mérten. Megnézzük azt is, hogy milyen újdonságokat hozott a MIUI 10 frissítés.

Hirdetés

Júliusban 50.000 forintnyi keretet kaptam arra a célra, hogy céges telefont válasszak magamnak. Nem is volt kérdés, melyik gyártó készülékei közül válogassak, egyből a Xiaomi ugrott be. Úgy gondolom, ennyi pénzért más gyártótól nem kapunk olyan okostelefont, ami két éven keresztül, lassulás és egyéb Androidos betegségek nélkül szolgálni tud minket. Végül a Xiaomi Redmi S2-re esett a választásom.

Mi van a dobozban?

A Redmi S2 a Xiaomi középkategóriájára jellemző narancssárga dobozban érkezett, tetején a Redmi S2 felirattal alján pedig a szokásos specifikációval. A dobozban megtalálható maga a 3+32 GB-os készülék, az átlátszó szilikon tok, a SIM-tű, az 5V/2A-es töltőfej, egy sima microUSB kábel (sajnos nem Type-C) és egy kis olvasnivaló.

Dizájn

Dizájn szempontjából nem ért meglepetés, nagyjából hozza a Xiaomis küllemet, de összességében szerintem jól néz ki. Nézzük mit kapunk elől. Egyrészt elég méretes kávákat, valamint ott az 5,99 hüvelykes kijelző. A kijelző felett található a szelfikamera, ami kapott egy segédfényt is, valamint a beszédhangszóró, az értesítési LED és közelségérzékelő sem maradt le.

Ha megfordítjuk a készüléket, akkor megpillanthatjuk a fém hatású műanyag hátlapot, amely egyáltalán nem gyűjti az ujjlenyomatokat. A bal felső sarokban, függőleges elrendezésben kapott helyet a dual kamerarendszer, amely egy LED villanót is tartalmaz. Középen, a szokásos helyen találjuk az ujjlenyomat-olvasót. Alul és felül is dupla sávos antennacsíkok futnak, amelyek szerintem eléggé feldobják a telefon hátlapját és remek az összhatás.

A Redmi S2 tetején kapott helyet a 3.5 mm-es audio jack csatlakozó, az infra és egy mikrofon, alul pedig a microUSB port, egy hangszóró és egy mikrofon. A bal oldalon találjuk a SIM-tálcát, amely egy időben két nano SIM és egy microSD kártya befogadására alkalmas. A jobb oldalon pedig a szokásos bekapcsoló és hangerő gombok kaptak helyet.

Méreteit tekintve 160.7 x 77.3 x 8.1 mm, súlya pedig 170 g. Összességében nagyon jó kézben tartani a telefont.

Kijelző

Ahogy már az előbb említettem, egy 5,99 hüvelykes IPS panelt kapott a Redmi S2, amely sajnos csak HD+ (1440 x  720 pixel) felbontású. A 18:9-es képarányú kijelző az előlap 74,5 %-át teszi ki. A HD+ felbontás 2018-ban már a középkategóriában is elég kevéske, azonban egyátalán nem mondható rossznak, szép képet ad a panel. A fényerő is teljesen megfelelő, napsütésben is jól látható.

Kamera

Nem vagyok egy nagy szelfis, de a 16 megapixeles előlapi kamera korrekt képeket készít, sőt sokkal jobbat, mint a hasonló áron kapható készülékek. Olyan funckiók érhetők el a szelfikamerával mint a rövid videó, videó, fénykép, portré, négyzet, panoráma és a kézi mód. A szenzor HDR támogatással is rendelkezik.

Ha már az előlapi kameránál tartunk akkor itt megjegyeznék egy nagy negatívumot. Nem nagy megerőltetés az ujjlenyomat-olvasót használni, de néha, amikor az asztalon van a telefon jól jön(ne), ha csak ránézünk a készülékre és fel is oldódik. Egyébként elérhető az arcfelismerés funkció, de csak akkor, ha a régiót Indiára állítjuk. Miért???

A Redmi S2 hátlapi duál kamerarendszerét egy 12 MP-es (f/2.2, 1.25μm) fázisdetektálós autófokusszal ellátott szenzor és egy 5 MP-es mélységérzékelő alkotja. Ahogy elől, itt is kapunk egy LED villanót. Nincs értelme hasonlítgatni a zászlóshajó készülékek minőségéhez, az elkészült képek részletessége és a dinamikatartomány egész jó. Gondolom nem ér váratlanul senkit sem, de este nem készít jó képeket a telefon. Az előlapi kameránál felsorolt funkciók mindegyike elérhető itt is.

Nézzünk néhány képet, amelyet a telefonnal készítettem:

A beillesztett és a további képeket eredeti felbontásban ITT tudod megtekinteni.

Hardver – szoftver

A telefon teljesítményéért mi más felelne, mint a 14 nm-es nyolcmagos (8 x Cortex-A53) Snapdragon 625, amelyből eléggé betárazhatott annak idején a Xiaomi, mert jó pár középkategóriás készülékben ez a lapkakészlet kapott helyet. 🙂 A RAM és belső tárhely tekintetében két lehetséges opció van a 3 + 32 GB és a 4 + 64 GB, az enyém az előbbi felszereltséggel bír.

Adatkapcsolat szempontjából minden középkategóriás “feleszereltséget” megkapunk, mivel Global verzióról van szó, természetesen ott a B20-as LTE, továbbá WiFi 802.11b/g/n (2.4 és 5 GHz), Bluetooth 4.2, FM rádió, GPS és infra. Sajnos NFC-t nem kapott a készülék. A hangzás és a hangminőség nem kiemelkedő, átlagosnak mondható.

Szoftveres téren Android 8.1 és MIUI 9.5-tel érkezett a telefon, de körülbelül két hete megkaptam rá a MIUI 10-es frissítést, amely hozott pár újdonságot.

Nézzünk két szintetikus tesztet is, amelyeket lefuttattam a telefon kézhezvétele után – amikor még a MIUI 9.5 volt rajta – és a MIUI 10 frissítést követően is. Jól sikerült az új rendszer optimalizálása, ugyanis a MIUI 10 frissítést követően mindkét benchmarking teszt eredménye jobb lett.

Redmi S2 Geekbench teszt: MIUI 9.5 vs MIUI 10

 

Redmi S2 AnTuTu teszt: MIUI 9.5 vs. MIUI 10

A szoftver szempontjából abszolút nem lehet panaszom a telefonra, a rendszer gyors és gördülékeny. Még akkor is tisztességesen helytáll, amikor az olyan erőforrás zabáló appok is egyszerre futnak, mint a Facebook, Instagram, Messenger, de azért ilyenkor az animációkon kicsit látszik, hogy gőzerővel dolgozik a hardver. A komolyabb játékok is elég jól futnak.

Már az előre telepített MIUI 9.5 rendszerrel sem volt gond, megtalálhatóak olyan funkciók, mint a gesztusvezérlés, ami szerintem ezerszer jobb, mint a szoftveres gombokkal történő használat és még egy kis plusz helyet is nyerünk a bekapcsolásával. Az osztott képernyő ilyen hardveres felszereltség mellett is több, mint korrektül működik. Ott van még az egykezes mód, a kép a képben, második asztal és még sorolhatnám.

Aki esetleg még nem kapta meg a MIUI 10 frissítést, azok kedvéért nézzük meg, milyen újdonságokat tartogat a MIUI 10.

A legtöbb változtatás a felhasználói felületet érintette, ebből kiemelek párat. Először is letisztultabb ikonokat kapunk.

Ráncfelvarrást kapott az értesítések és állapotsor képernyő is.

Kaptunk új csengő- és értesítéshangokat. A hangerő állításokor már az alábbi módon láthatjuk a készülék aktuális hangerejét.

A három pöttyre bökve pedig most már az alábbi felületen tudjuk kezelni a csengőhang, az alkalmazások és az ébresztő hangerejét, valamint a néma és ne zavarjanak módot is beállíthatjuk itt.

Nagy változás történt a futó alkalmazások kezelése képernyőn is. Átláthatóbb felületen nézhetjük meg, hogy aktuálisan milyen appok futnak a háttérben. Jobbra és balra történő legyintéssel lőhetjük ki a bezárni kívánt alkalmazást.

A kiválasztott appon, ha lenyomva tartjuk ujjunkat, további funkciókat érhetünk el. Rögzíthetjük, osztott módba küldhetjük és az alkalmazáshoz kapcsolódó beállítási lehetőségeket érhetjük el.

Kis mértékben a beállítások menü is változott.

Ezeken kívűl még számos helyen változott a felhasználói felület. A MIUI 10 frissítéssel megkapta a készülék az AI portré módot is.

 

Összegzés

Összességében ez egy remek telefon lett, céges telefonnak tökéletes, de elsődleges telefonként használva is megállja a helyét a mindennapokban. Átlagos hardver ellenére, rendkívűl jól fut rajta az Android 8.1 alapú MIUI rendszer, a nagy erőforrás igénylő appokkal is megbírkózik. Árkategóriájához mérten elfogadható fotókat készít. A Xiaomi márkán belül van jobb ajánlat, de más gyártótól szerintem nem kapni 50.000 forintért ennél jobb telefont.

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.